Egy sorozat első része, amiben szeretném összefoglalni, hogyan érdemes belefogni a tengeri kajakozásba, ha nem az a cél, hogy besétáljunk egy túraszervezőhöz, és a leendő felszerelésünk árát egy adriai kocsmatútára áldozzuk. A kajakozást a nomád túrázó szempontjai alapján írom le, és az igazán kezdőkhöz szólnék.

Az alapok.
A gyártó ezt a hajót legfőképp hosszabb túrákra, expedíciókra ajánlja, nagy csomagtere és viszonylag jó menettulajdonságai miatt. Meglepő módon a hajó nem különösebben hosszú. 5,18 méter. Ennek oka szimplán annyi, hogy a Prijon ekkora kemencével rendelkezik, nagyobbat nem tud polietilénből készíteni. Ebből adódik, hogy a kétszemélyes Excursion pontosan ugyanekkora. A szélesség már kicsit jelentősebb. Ez a maga 59 centiével már rontja a sebességünket, vagy legalábbis tartósabb izomlázat szedhetünk össze vele estére. Persze ez sem kirívó adat. A hajó térfogatát a deck magassága a adja. Rettentő mennyiségű cuccnak csináltak helyet a tervezők azzal az egyszerű húzással, hogy az oldalfalakat kicsit fentebb fejezték be. A félköríves forma miatt a szél nem kap bele a hajóba, hiába emelkedik ki jobban a vízből, ráadásul ez a forma inkább távol tartja a hullámokat, mint az alacsony, de függőleges oldalfal.

Menet közben.
Menet közben a Kodiak nem csinál semmi kirívót. Lehet vele menni, de nem különösebben gyors. 6-7 km/h körül van a kényelmes utazótempó, és átlagember 9 km/h-nál többen nem hoz ki belőle tartósan. Az egyenest jól tartja, kormánylappal pedig kiválóan, cserébe megfordítani halál, mint minden 5m feletti ladikot. Amikor az ember először beleül, megijed, hogy instabil, majd rájön, hogy borulni mégse akar. Ha ennyi sokk után mégis szeretne evezni az újdonsült Kodiakos, rádöbben, hogy a deck a hóna alatt van. Ez jobbik esetben feltűnik már akkor, amikor még csak az evező megfelelő oldalát keresi, rosszabb esetben, csak akkor, amikor az első húzásra rettenetesen beverte a kezét a beülő, viszonylag gyengén eldolgozott szélébe. Amennyiben a fenti események egyike se következne be, akkor az evezősünk vagy szimplán pocsékrosz technikával kezdett evezni, vagy jóval magasabb a magyar átlagnál. Az ok minderre az előző bekezdésben keresendő. A hajó, magas, gömbölyded alakja okozza a keljfeljancsi érzést, ami édesvízi túráknál inkább zavaró a kezdő evezősnek ezért preferálják sokan a lapos V alakú aljjal rendelkező kajakokat, miután a Dunán kipróbálva az tűnt kellemesebbnek. Tengeren hamar megérezni a látszólagos instabilitás, azaz az elsődleges stabilitás hiányának értelmét. Ahogy hullámok keverednek a kodiak alá, feltűnik, hogy míg más hajóban csak folyamatos csípőmozgással lehet függőlegesen maradni, addig ebben csak emelget minket a víz. A kodiakot direkt megdöntve tűnik fel a forma másik hatása. Döntés közben eleinte nincs nehéz dolgunk, majd egyre nagyobb erőt kell kifejteni, hogy tovább billenjen a hajó. Ennek az az előnye, hogy ha kanyarodáshoz bedöntjük a hajót, nem tud olyan könnyen beborítani egy oldalhullám. Egy szimpla V alakú fenék, ha megdőlt egy pontig, akkor onnan egyenletes erőkifejtéssel dönthetjük borulásig a ladikunkat. Sajnos tény viszont, hogy ez a magas oldalfal, aminek mindez, és a nagy raktér köszönhető könnyen útjában van egy alacsonyabb evezősnek. Lehet próbálkozni hosszabb lapáttal, és alacsony lapáttartással, de ezzel az erővel növekedési hormont is szedhetnénk, az se megoldás arra, hogy ezt a hajót más testalkathoz tervezték.

A részletek.
A prijon alapvetően nem a meglepő, és különleges menettulajdonságokkal bíró kajakok gyártója. A legtöbb hajójuk hasonló formát követ. Az anyaguk sem különösebben érdekes. szimpla egyrétegű polietilén.
A gyártó erőssége a részletek kidolgozásában rejlik. Hajóikon annyi a flinc-flanc, hogy vásárlás után sokáig nem is sejtjük, mi az a sok mindenféle szerelék, mélyedés, zsinór körülöttünk. Első amivel találkozunk, az a fogantyúk alakja. Amíg üresen visszük vele a kajakot, nincs gond, nem érezni kényelmetlennek, de megpakolva alaposan belevág az ujjpercek közé a kissé túldesignelt markolat. Arra csak később jön rá a tulajdonos, hogy az sem volt nagy ötlet, hogy 1 szál zsinór tartja a fedélzeten, mivel vontatásnál, a vonókötél 2 zsineg között kéne, hogy átfusson, hogy a legvégét a markunkban tartva könnyen leválaszthassuk magunkat az opcionálisan előttünk dübörgő jakht/megvadult kajakos társunk/partról húzó igásló/ Michael Phelps vonóerejéről.
Ha sikerül beleülni a hajóba, ami az óriási beülő nyíláson át nem lehet gond (ha mégis, vegyünk inkább kenut, kajakon ennél nagyobb nemigen van) akkor a kivételesen kényelmesre tervezett ülésben találjuk magunkat. A háttámla mögött rögzítve (a hányózsák mellett) egy 5-ös imbuszkulcsot lelünk, szép prijon feliratú műanyag nyéllel. Ezzel lehet meglazítani az ülés, és térdtámaszok csavarjait, hogy könnyedén állíthassuk őket. Ez kell továbbá, a kormánylap le-föl szereléséhez is, úgyhogy ne dobjuk el. Többek közt azért se, mert nem úszik a vízen, hiába a testes markolat. Ha már a háttámlánál tartunk, vegyük észre, hogy ennek a dőlésszöge állítható. Az ülésen a lábunk közti madzagot meghúzva előredől… (Nem, nem azt, egyel lejjebb). A támla kicserélhető nagyobbra, ami kilóg a beülő nyílás fölé. Ez a változat nyílván kényelmesebb, de ha vissza kell mászni a vízből a kajakba, útban lehet, tehát jobb megelégedni azzal, ami gyárilag bent van. Az ülés előre-hátra is eltolható a hajóban, amivel a tömegközéppont pontosan belőhető, ha valaki ezzel akar játszani. Kár, hogy ezt úgy oldották meg a prijonnál, ahogy, mert a fém idom, ami az ülés oldalát a deckhez rögzíti finoman szólva is szánalmasan gyenge, úgyhogy semmiképp ne próbáljuk meg ezt állítgatni, úgy, hogy benne ülünk. Itt sajnos további csavarok meglazulása is kilátásban lehet, ezért jó, ha megtanuljuk kivenni az egész ülést. Nem könnyű…
A térdtámaszok beállítása ellenben könnyű, és hasznos. Alakjuk folytán szépen körülölelik a térdkalácsot, ha jó helyre sikerült tolni őket. Az itt vezető kormánymadzagok elhelyezése okozhat némi problémát ezen a tájékon. Következő pont a lábtámaszok beállítása. Sajnos itt a prijon nem jeleskedik. Az oldalfalból kiálló pöckök sehogy sem akarnak igazán talpra állni, és még az én 46-os lábam is úgy érzi, túl magasan vannak. A beállításuk egyszerű. Kihúzzuk a piros pöcköt a támasz közepén, és máris tologathatjuk őket. Külön öröm, hogy ezt a nagy beülő miatt a hajóból is intézhetjük. Némiképp javít a támaszok kényelmén, ha felrakunk kormánylapot, mert így már normális lépő felületté alakul az, ami addig csak egy vacak pöcök volt. További kényelem érhető el, némi Polifoam sarok alá applikálásával, esetleg kajakos cipő viseletével, valamint az egész jó alapos kukába dobásával is.
Ha körülnézünk a decken számtalan érdekesség fogad minket. Először is az a lábunk közé lógó zacskó (megint nem az) fentről a deckről nyílik, egy csavarmenetes tetővel. Ez volna a napi tároló. Elég sok mindent el tud nyelni, és ha jól rászorítjuk a fedelet, még vízálló is lesz, de ne bízzunk benne túlságosan. Amit tényleg szárazon szeretnénk tudni azt vízhatlanul csomagoljuk. Én általában némi müzlit, szúnyogriasztót, naptejet, valamint egy vízhatlan fényképezőtartóban egy közepesen nagy (ultrazoom) kamerát rakok. További tárolók az elöl és hátul lévő hálók. Ezek ízlés szerint felhasználhatók mindenfélék begyürködésére. Értelemszerűen kevéssé vízmentesek. Hátul a háló alatt egy fura mélyedést lehet találni, és két hevedert. Ezek az evező rögzítésére szolgálnak, ha netán borulás után vissza szeretnénk mászni a hajóba, és ehhez az evezővég úsztató miafenénket (alias float) szeretnénk használni. Elöl egy kis kampóba akasztva egy zsineget találunk. Ez hasznos, ha nincs kedvünk tovább evezni, és nincs kéznél csáklya (ejnye-bejnye, pedig kötelező felszerelés), ezzel meglasszózhatjuk ez előttünk haladót. Alkalmas még szimplán kikötésre is, ha nincs bennünk semmi akarás, és csak cél nélkül sodródnánk a vízen kiszolgáltatva a szél és a tenger kénye-kedvének. Esetleg ha folyón már nem tudunk eléggé a szélén menni, hogy bírjunk az ellenárral, sokszor könnyebb kipattanni, és gyalog húzni a kajakot a part mentén. Lényeg, hogy jól jön, hogy van egy ilyen is kéznél, mivel úgyis mindenki applikál valami hasonlót a hajójára, aminek a végét aztán a deck alá gyűrögeti, és lóg mindenfelé. Hátul még további érdekességek várnak. Elsőként egy dupla gumiszalag. Ez igazából nem tudom pontosan minek van itt, én a tartalékevező szárait szoktam ide befogni, az elejét pedig a hátsó deckháló alá rakom. Lehet, hogy nem erre találták ki, de erre jó. E mögött egy fém kallantyú van, amit fura csavarok tartanak a helyén. Hosszas töprengés után jöttem rá, hogy ennél fogva kell lelakatolni a hajót. Ha ezen át odaláncolom egy fához, akkor a tolvajnál nem valószínű, hogy van olyan csavarhúzó, amivel ennek a csavarjait ki tudja oldani. Persze ha elvesztem a kulcsot, realizálhatom magamban, hogy bizony nálam sincs, és a közeli barkácsboltban arra a szóra, hogy ’secure torx’ egy fura tekintetet, és egy kisbaltát kapok csak. Leghátul a kormánylap rögzítő konzolja és a lapot felhúzott állapotában tartó ’bölcső’ van. Ezek megfelelően hosszú karral cserélhető, mivel a hátsó rekeszből elérhető a rögzítő csavarjuk. Hasznos extra, az a kis gumidarab, ami a tartóbölcsőn van. Ezzel könnyen lehet rögzíteni felhúzott állapotában a kormánylapot, így nem kell leszerelni, ha kocsival szállítjuk a hajót. Másik kis figyelmesség, hogy ha mégis leszerelnénk a kormánylapátot, a z azt mozgató zsinórok karabinerei egy kis karikába akaszthatóak a tartókonzolon, így a pedálok nem flittyednek le, ezzel jelentősen rontva saját kényelmüket, valamint a karabinerek sem verődnek a hajóhoz szállítás közben.

A raktér.
Eddig kikerültem ezt a témát, mivel ennél a kajaknál érdemes külön fejezetben tárgyalni a csomagtartó rekeszekről. Mint minden valamire való tengeri kajaknál itt is kettőt találunk belőlük, és itt is, mint a PE hajókon általában, egy-egy vastag , kemény Polifoam lap határolja a beülőtől őket. A rakterek űrmérete a gyári adatok alapján elöl 62 l hátul 114 l Persze ezt csak akkor tudnánk így kihasználni, ha hungarocell golyócskákat szállítanánk (de csak azért azt mert ha homokkal töltenénk föl az egészet, akkor a 150 kg-os terhelhetőséget lépnénk túl) Mindenesetre úgy érdemes gondolkodni, hogy két közepes túrahátizsáknyi helyünk van pakolni, és a saját testsúlyunktól függően 50-80 kg cucc fér be, ami rengeteg. Ráadásul ezt a helyet könnyű kihasználni, mivel a raktérnyílások nem a szokásos kör és ovális alakúak, hanem a hajó méretét kihasználva a lehető legnagyobbak. Egy karton ásványvizet kicsomagolás nélkül be lehet dobni a hátsó rekeszbe, és az elválasztófalra rátolva mellé lehet passzintani még 8 üveget. Lényeg, hogy simán belefér egy heti túrázáshoz minden, még vizet sem kell venni útközben. Érdekesség, mennyire precízen oldották meg a kormányzsinór átvezetését a hátsó rekeszen.
Sajnos a nagy rekesznyílásoknak a hátránya, hogy a vízállóság messze nem tökéletes. Ugyan megoldották, hogy a kormánymadzagok miatt ne folyjon be víz, ami különösen hasznos, amikor a hajó orrát kihúzva a vízből a far mélyen bemerül, de a neoprén huzatokkal nem lehet igazán jól lezárni a rekeszeket. Egyrészt nem könnyű őket felrakni. A megfelelő technikához némi gyakorlás szükséges, valamint megfelelően komoly arckifejezés, hogy amikor mindkét térdeddel próbálod a huzat hátsó részét a hajón tartani, amihez egy fura roggyantott lovaglópózban helyezkedsz a kajak fölött, és a tenyerek minden elképzelhető részét próbálod arra az egy célra koncentrálni, hogy a már felhúzott részek fenntartása mellett további lezárt területekhez juss, akkor a társaid ne törjenek ki önfeledt nevetésben, megakadályozva ezzel téged a munka méltóságteljes elvégzésében. Ha fenn van a neoprén huzat, ezt megvédhetjük a külső műanyag borítással is, amit csatos hevederek szorítanak az alatta levő neoprén huzatra. Ha eddig mindent jól csináltunk, és ezt elég alaposan meghúzzuk, akkor viszonylagos szárazság fog a rekeszekben uralkodni.
A kemény fedelek igazi célja az lenne, hogy amikor a hajó egy nagyobb hullámba fúrja az orrát, a víz végigfuthasson rajta, ne pedig a felcsapódva egy meredek peremen a kajakos arcába jusson. Ennek a feladatának tulajdonképpen meg is felel, a gond az, hogy a leszorító heveder tökéletesen megoldja a felspriccelés kérdését, szóval ez igazából melléfogás ebben az esetben. Persze tény, hogy a neoprének magukban nem bírnák a gyűrődést, így kell a kemény fedél, viszont összességében jobban jártunk volna, ha kicsit jobban felhúzzák a hajó orrát, mondjuk mint a seayaknál, és gyártanak maguknak megfelelő méretű gumifedeleket. Akkor a vízállóság is megfelelő lehetne.
Ha a rekeszek beltere kevés lenne az se gond, mivel a beülőben is találni még helyet ennek-annak. Az ülés mögött például még elfér egy pici vízhatlan zsák, és a spricó, ha épp nincs használatban. A pedálok elé is lehet még pakolni. A pedál kivehető, így nagyobb darabokat is betuszkolhatunk, ami aztán hepehupásabb víz esetén sem lesz láb alatt… azaz, hogy éppen lesz, mivel máshova menni nem tud. Ha még mindig helyszűkében vagyunk, akkor a csomagterek leszorító hevederei végén találunk 4-4 műanyag gyűrűt, amire a kajak szállításához használt hevederekkel, vagy szimplán gumipókokkal köthetünk mindenfélét, ami aztán persze jól elázik, és instabillá is teszi a hajót.

Összegzés:
A Kodiak alapvetően túrahajó, kimondottan hosszú túrákhoz. Viszonylag nagy tömege, és szélessége a teherbírást szolgálja. Ha valaki azért venné, hogy „hátha kell a sok hely egyszer” az a széles hajótest miatt jár rosszul, ha viszont pont a szélességtől vár nagy stabilitást „fotóshajó” felkiáltással, akkor a kicsi elsődleges stabilitás miatt lesz gondban. A hajótest nehéz. A gyártó szerint 29 Kg, szerintem több. Személy szerint én megküzdök vele, ha egyedül kell felraknom a kocsira. Csak azoknak javasolnám, akik tényleg „elég nagyok” a mozgatásához, és az evezéséhez is. Elférni el lehet kisebb hajókban is, ha csak a hazai vizek és az Adria a cél.

2021.12.15 – 15 év után

Megjártam ezzel a kajakkal 8 tengert, számolhatatlan kilométert eveztünk együtt, és még ma is azt kell mondjam: Nem vehettem volna jobbat. Mindenféle szélben, hullámzásban kiválóan viselkedett. Kényelmes volt akkor, amikor 8 órán át nem volt hol kiszállni, vagy 60 km-t eveztünk, hajnaltól hajnalig lapátolva a Jeges tengeren. Elvitt kezdőként az adriai szélben, és gyakorlott tengeri medveként sem érzem, hogy gátolna bármiben.

Ára persze van a széles hajótestnek, magas decknek, rövid vízvonalnak. Lehetne gyorsabb, lehetne könnyebb hajtani. Belefér viszont 3 heti cókmók, akár nagyobb darabokban is. Fotóállvány, nagy objektív, meleg hálózsák párban is. Gyakorlott kajakosnak talán feleslegesen stabil, de ha hullámokon szeretnél nagy DSLR géppel, teleobjektívvel fotózni, újra átgondolsz mondjuk egy 52cm széles ladikot. (Próbáltam Valley Nordkappból a Nordkappot fotózni… Élmény az is, csak másként.)

Ez egy tengeri túrakajak. A hullámokon van elemében, amikor sok a cucc, nem lehet finoman bánni vele, ahogy egy 6 méteres kompozit hajóval kellene. Volt, hogy a kormánynál fennakadtam egy sziklán, szánkóztam a tengerbe kavicsgörgetegeken, húztuk száz meg száz métereket a dagály elől, vagy az apály után. És bírja. Csorgatom persze a nyálam évről évre a sudár kevlár csodák után, de amikor a Kodiakomba ülök, nem kell más.

További képek ( ha az egeret a kép fölé viszed, láthatod a hozzá tartozó kommentemet):