Hatalmas vihar tört ránk éjszaka. Az időjárási előrejelzés szeles időt jelzett, de erre nem számítottunk.
Goli Otok, a börtön-sziget keleti öble biztonságos menedéknek tűnt.
Elég mélyen nyúlik az öböl a szigetbe, a part körben meredek, védi a széltől az öblöt. Igaz, ennek megfelelően a part ugyan kikötésre alkalmas, táborozásra, sátrak állítására viszont kevésbé. Az öböl oldalában, a sziklákon túl, még a velebiti széltől védve, közvetlenül a víz mellett, vagy három méterre a vízszinttől egy tízszer tízes sima betonplatz található, talán az utánpótlást szállító hajók mólója volt valamikor. Tavaly nyáron egy baráti csapattal ott töltöttük az éjszakát. Most nem mertük vállalni ott a sátrak felállítását. Én még hajlottam volna rá, hogy ott éjszakázzak, Gabesznak nem tetszett, Orsiék, Eráék meg se nézték, egyedül én sem akartam ott maradni. Felmentünk a „házba”, mi ketten – Gabesz és én – ott vertünk tanyát. Ott is éreztük a szél erejét, hallottuk süvítését. Gabesz alig aludt, én csak hajnalban keltem fel, majd látva, a meleg hálózsáknak nincs alternatívája, visszabújtam vackomba.